2011. május 14., szombat

Mediterrán reteksaláta


Hozzávalók (4 személyre):
1 franciakenyér
8 evökanál olivaolaj
1 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál currypor
300 gram csirkemell csikokra vágva
2 evökanál méz
2 evökanál ecet (gyengébbik, mert ami itt van az nem túl erös)
2 csomag retek (kb 30 szem) vékonyra karikázva
250 gram télálló sárgarépa (szerintem az újrépa is megteszi) vékonyra karikázva
300 gram spenót megmosva jól lecsöpögtetve.
15 gram mentalevél (el is maradhat)
sütőpapir.

Elkészitése:
Melegitsük elö a sütőnket 200 fokra.
Hosszában vágjuk félbe a kenyeret. egyik felét vágjuk szeletekre (1,5-2 cm).
3 evökanálnyi olajat keverjünk el a finomra vágott fokhagymával. A sütőpapirt helyezzük egy tepsibe, fektessük rá a szeletkéket és az egyben maradt félkenyeret is, kenjük meg az olajos fokhagymával és szórjunk rá kicsi sót. Süssük aranybarnára kb 8 perc alatt.
Közben két evökanál olajat forrósitsuk fel egy serpenyöben. A köményt és a curryport kb egy percig kevergetéssel süssük, dobjuk bele a csirkemellet 1 evökanál mézet és sóval borssal izesitsük meg. Kb 6 percig süssük aranybarnára. Hagyjuk kihülni.
A megmaradt olajat mézet keverjük el az ecettel. Kevés sóval, borssal izesithetjük. Keverjük el a sárgarépával és retekkel.
Osszuk el a spenótot 4 tányéron, tegyük rá a répás-retek keveréket, a mentalevelet és a csirkemellet. Tálaljuk hozzá a kenyeret.
(Megjegyzés: én egyben sütöttem a kenyeret és utána vágtam szeletekre)

Jó étvágyat!!

2011. május 13., péntek

Currys hús banánnal, rizzsel és zöldborsóval


Hozzávalók (4 személyre):
400 gram rizs
275 gram fagyasztott zöldborsó (lehet friss is)

frissen örölt bors
400 gram sertéshús (lehet csirke is), kockákra vágva
3 evökanál currypor
1,5 evökanál liszt
50 gram vaj
1 gerezd fokhagyma
2 paradicsom
200 ml joghurt
2 banán

Elkészitése:
Fözzük meg a rizst ahogy szoktuk, vagy ahogy irja a csomagolás.
Fözzük puhára a zöldborsót. Szürjük le.
Közben a lisztet curryport kevés örölt borsot és sót keverjük össze.Keverjük bele a húst.
Wokban vagy serpenyöben forrósitsuk meg a vajat és süssük benne a húst erös lángon kb 6 perc alatt aranybarnára. Vegyük kisebb lángra, dobjuk rá a préselt vagy apróra vágott fokhagymát, keverjük össze vele. Vágjuk a paradicsomot négybe, adjuk hozzá a joghurttal együtt. Keverjük jól el és hagyjuk a legkisebb lángon kb 15 percig föni. Ha túl sürü lenne a húson a szósz, kevéske vizzel higithatunk rajta.
A banánt karikázzuk fel és adjuk hozzá az utolsó percben és keverjük bele.
Tálaljuk a rizzsel és zöldborsóval.

Jó étvágyat!!
Eet smakelijk!!

2011. május 7., szombat

Túróruditorta Gizitöl


Már nagyon régen vettem egy mini tortaformát (12 cm-es átméröjü), amit szerettem volna kipróbálni.
Gizinél láttam a napokban a Túrórudi tortát, igy úgy gondoltam én is kipróbálom miniben. Szinte teljesen úgy csináltam, mint ö, csak mivel itt nemigen lehet kapni háztartási kekszet, meg a györi vaniliás sem nagyon fellelhetö (Hollandiában), én igy macskanyelvet törtem össze nagyon apróra a kekszek helyett. És mivel kicsiben csináltam igazán adagokat sem tudok irni, igy inkább ide belinkelem a recept cimét igy bárki meg tudja csinálni.: Túrórudi torta
Próbáljátok ki megéri. Köszi Gizi!!